1. fejezet - átírt

- Na, ki a legjobb? - vigyorgott a képembe Leon. Bosszúsan bámultam az arcába, és próbáltam kiszabadulni a szorítása közül. A földön feküdtünk, és Leon mindenképpen be akarta bizonyítani, hogy jobban harcol, mint én - és biztos vilt benne, hogy nyerésre állt.
Elvigyorodtam. Leon zavarodottan pislantott egyet az arckifejezésemet látva. Megragadtam az egyik ujját, majd csavarni kezdtem - Leon összeszorított szájjal fordult le rólam, ugyanis az ujjával fordult a teste is. Amint lekerült rólan, kigasználtam a gyorsaságomat, és azonnal ráugrottam. A combjaimmal leszorítottam a kezeit, és az ujjaimat a nyaka köré raktam.
- Én - lihegtem mosolyogva. Kacsintottam egyet, és behúztam neki.
- Ezt mist miért kaptam?! - kiáltott fel Leon felháborodva.
- Tudod te, mennyire nehéz vagy?! Majd összenyomtad a tüdőmet!
A pár ember, aki velünk volt egy teremben, felnevetett. Delion, az Alfa csak szórakozottan megrázta a fejét, és nekifőlt az ajtófélfának.
- És a győztes Joy! Megint... - kiáltotta. Az emberek még mindig kuncogva tapsolni kezdtek, én pedig felpattantam, majd felhúztam magammal Leont is. A fiú már épp mondani akart volna valamit, amikor hirtelen mindenki elhallgatott, és az ajtó felé fordult. Értetlenül néztem én is oda.
Egy velem egyidős fiú lépett be a terembe. Szinte hallottam a lányok sóhajait, amikor meglátták - a fiú halványan elmosolyodott, mikor egy pár lányos kuncogást hallott.
- Josh, ugye? - Delion leengedte a karját, és felé fordult. Összehúzta a szemét.
- Igen - mondta a fiú. Beletúrt a világosszőke hajába, majd végignézett a társaságon - a csokoládébarna szeme pedig egyenesen rajtam állt meg. Összefontam a karom, és végigmértem. Egy hosszúujjú pólót viselt egy fekete csőnadrággal és egy barna conversevel. A vállán egy sima táska lógott, amiből szinte kilógtak a füzetek és a papírok.
- Gyere beljebb - szólalt meg Delion. Kedvesen. Delion, kedvesen. Ez a kettő szó pedig nem illik össze.
- Delion, minden rendben?! - kiáltott fel Leon mellettem. Mindenki nevetésben tört ki, én pedig vigyorogva a karjába bokszoltam.
- Túl kedves vagy, Delion. Nem a te stílusod - mosolyogtam. A csoporton egy újabb nevetéshullám söpört végig. Egy pillanatra még az új fiú - Josh szája is felkunkorodott.
- Fogd be a pofád, kölyök - meredt rám, mire Leon boldogan a levegőbe öklözött.
- Mr Idegesítő tanár visszatért!
- Mutatkozz be - mondta Delion, miután egy szúros pillantást küldött felénk. Josh arcáról leolvadt a mosoly, és idegesen megvakarta a tarkóját.
- Most komolyan? Oké, Josh Leishin vagyok - mondta kelletenül.
A teremben megállt az élet. Mindenki lefagyott, és meredten bámulta a fiút, aki zavartan bámulta a földet. Megértettük, miért volt Delion ilyen kedves. Mindenkinek egy dolog járt az eszében.
Leishin?
Mindenki tudta, hogy a Leishin család az egyetlen olyan család, ahol a farkaskór öröklődik, még akkor is, ha a gyereket nem harapják meg. Egy páran azt pletykálják, hogy régebben megharapták a saját gyereküket, ami tilos volt. Sőt, az egyik legnagyobb bűn. Így aztán a kór beleivódott a génjükbe, és a gyerekek örökölni kezdték a farkaskórt. Itt mindenki farkasnak született, a megharapottak általában egy másik suliba kerülnek, és őket általában a Fertőzötteknek csúfolják.
Igazából úgy pár hete kezdett el mindenki arról beszélni, hogy a családot kiirtották. Egy vámpírcsorda támadta meg őket. Nem mintha olyan nehéz lenne legyőzni egy vámpírt, de ha csapatostul támadnak, akkor nincs esélyed. Így történt ez a Leishin családjával is. Állítólag csak a két testvérpár élte túl, és az egyik el is tűnt. Úgy látszik, itt van a másik.
- Annyira sajnálom, Joshie! - sikított fel először az egyik lány, Raurol. Halkan felkuncogtam a felszínességén. Raurol felém fordult. - Valami baj van, Seol?
- Ne aggódj értem ennyire, semmi bajom - vigyorogtam. A lány bosszúsan kifújta a levegőt.
- Attól még, hogy magasabb rendűnek gondolod magad, nem jelenti azt, hogy az is vagy - mondta kényesen. Elvigyorodtam, és megvillantottam a világoskék, szinte már fehér szemét. Raurolnak akaratlanul is megvillant a szeme, ami sokkal sötétebb színben pompázott, ezzel megmutatva, hogy én állok a magasabb rangon.
- Én vagyok a béta, Raurol - mondtam komolyan. A lány hátrébb lépett, és lehajtotta a fejét, de nem volt nehéz észrevenni, hogy a kezei remegtek a gyűlölettől. - Akármennyire is szeretnéd, hogy Omega legyek, nem fog sikerülni engem kirúgni a falkából - fintorodtam el.
A teremben feszült csend állt be. Josh láthatólag nem tudta, mit csináljon magával, hiszen nem volt hozzászokva az ilyen helyzetekhez, a többiek pedig némán bámultak engem, vagy Raurolt. Végül azonban Delion szólalt meg.
- Joy a Béta. Nem érdemes nagyon feldühíteni, mivel magasabb rangban van. Azonban mivel te még nem vagy a falka tagja, ezért semelyikőtünk nincsen semmilyen hatással rád. A falka tagjává csak két hónap után válhatsz, miután bebizonyítottad a hűséged - mondta Joshnak. A fiú bólintott. - Ti meg, kifelé a teremből! Nem, Frank, te szépen feltakarítod a kajád maradékát!

- Hé, Joy! - szólt valaki. Az ebédlőben ültem Angievel, aki mint mindig, most is egy férfiarcot akart rajzolni, mondván, megalkotja a tökéletes pasit. Sosem említettem neki, de a fiú vonásai leginkább Leonra emlékeztettek.
- Igen? - fordultam meg kérdőn. Josh próbált meg átfurakodni a tömegen, ami nagyjából lányokból állt. Az összes rátapadt a fiúra, aki kétségbeesetten próbálkozott hozzám jutni. Mikor végre megállt az asztalunk előtt, fáradtan beletúrt a hajába.
- Igazából csak téged ismerlek meg az egész Akadémiáról - vallotta be. Magamra erőltettem egy mosolyt. - Csak azt akartam tudni, hogy mi lesz a következő óránk?
- Vámpírölás - vágta rá Angie. Mint mindig, amikor valaki tetszett neki, a füle mögé tűrte a haját, és a ceruzáját doboltatta az asztalon.
Josh alig láthatóan lesápadt, de Angie tulságosan buzgón rajzolgatott tovább, minthogy észrevegye. A fejemmel odaintettem az egyik székre.
- Ülj le - mondtam. Josh kihúzta a széket, majd leült rá, kissé mereven. Összekulcsolta a kezét, és rám pillantott. - Nem tudom, ti hogyan éltetek a családoddal, de itt mi egészen komolyan vesszük a vámpírölést. Itt ezüstöt adunk a kezedbe, ami ugyanannyira veszélyes a farkasokra is. Bármilyen bántalmazás ezüsttel súlyos büntetéssel jár, úgyhogy elvárom, hogy komolyan vedd - hadartam el. - És mellesleg én tartom.
Mielőtt Josh bármit is mondhatott volna, valaki a hátamra csapott. Megfeszültem az érintése alatt, és szinte azonnal megragadtam a karokat, és lerántottam őket magamról.
- Még hányszor mondjam, hogy ne érints meg, John? - sóhajtottam. A fiú egy pillanatra bocsánatkérően felemelte a kezét, majd összeröhögött a haverjaival. Nem voltunk rosszban - a fiú néha még vicces is tudott lenni ha akart, de az egyetlen probléma vele az volt, hogy soha nem vette komolyan a vámpírokat.
- Lesznek ma vámpírbabák, Joy? - kacsintott. Gúnyosan elmosolyodtam.
- Kérdezd ezt, ha egy igazi előtt állsz, John - forgattam meg a szemem. Felálltam, és a vállamra kaptam a sporttáskám.
- Én ugyan nem félek tőlük - fintorgott. - Gyengék! Semmire sem képesek! - köpte a szavakat undorodva.
- Nem hiszem, hogy ezzel a dumával meg tudod majd védeni magad tőlük. Sőt, szinte biztos vagyok benne. Szóval ha csak nem hallhatatlan vagy, akkor örülnék, ha esetleg meg is próbálnál ölni egy vámpírt, mert amíg ezt meg nem tetted, semmi értelme a szövegednek.
Megragadtam Angie karját, és elhúztam őt a fiúktól. Elindultunk a gyakorló terem felé, de egy pillanatra még visszafordultam. - Viszlát pancserek! - , és vigyorogva bemutattam.