Soha nem tudtam elképzelni, hogy milyen egy normális élet. Amikor a lehető legapróbb dolgokon veszel össze a legjobb barátoddal, és a legnagyobb gondod az az, hogy észrevesz-e a kiszemeld pasid.
Amikor boldogan leülsz a családi asztalhoz, és morogva próbálsz kitérni a szüleid idegesítő kérdései elől, hogy aztán szobafogságot kapj az életed végéig, vagy együtt elmenni a családoddal kirándulni.
Nekem a családom a falka volt, az otthonom pedig az Akadémia, nem az a hiperszuper ház az ország másik oldalán. Az Akadémia tökéletesen megfelelt az elvárásaimnak, köszönöm szépen. Bár eléggé poros volt, és még kilenc év után is simán el lehet tévedni a folyosók között, a társaság otthonossá tette az egész helyet.
Itt mindenki összetartott. Mindenkiben volt egy közös dolog - a farkasösztön. A legtöbbünket kidobták a szülei az utcára, vagy beadta őket egy nevelőintézetbe, ahonnan aztán ide kerültek. De vannak, akik árvaházból jöttek, vagy eleve ide akartak kerülni, hátrahagyva a régi életüket. Mindenesetre semelyikünknek sem vidám az életsztorija.
Ott van például Angie, az egyik legjobb barátom. A szülei meghaltak autóbalesetben, így a lány árvaházba került tíz évesen. Öt évig ott élt, majd Delion, az Alfa hozta ki onnan. Bekerült a falkába, beleolvadt a tömegbe, amíg meg nem találtam. Onnantól kezdve szinte mindent megosztottunk egymásnak, és szép lassan legjobb barátnőkké váltunk.
Leon egy teljesen másik eset. Ő tizenegy évesen került az Akadémiára, három évvel utánam. A mostohaanyja kidobta otthonról, miután démoni teremtménynek hívta a fiút, majd nevelőintézetbe került. Az akkori béta, Hercule szabadította ki, és azt mondta, hogy együtt kell lógnunk, mert mi vagyunk a legfiatalabbak. Addig mindig egyedül voltam, és bár a "nagyok" kófejek voltak, azért még is más volt egy velem egyidős falkatárssal lenni.
Persze nem ment minden ilyen könnyen. Leon és én az első pár napban szinte figyelmen kívül hagytuk egymást, aztán pedig folyamatosan veszekedtünk. Nem tudom, pontosan mikor tört meg a jég, de hirtelen együtt vicceltünk meg mindenkit aki kinevetett minket.
Eljött a tinikor, és volt, amikor Leonnak tettem szívességet, és leráztam a lányokat róla, és volt, amikor Angie nyáladzását hallgattam a fiúkról. Leginkább Leonról. Hogy milyen gyönyörű tengerkék szemei vannak, vagy hogy hogyan csillan meg a napfény a sötétszőke haján... És hogy Angienek semmi esélye sincs nála a vörös hajával és a hülye szemüvegével. Legtöbbször csak egy szemforgatással válaszolok.
Mindenesetre a Farkas Akadémia mindenkinek az otthona, akármilyen kicsi us a falka. Úgy ötvenen vagyunk, tizenhárom éves kortól a huszonötig. A "nagyok" már eltűntek, meghaltak, vagy új falkát kerestek, esetleg omegaként élnek a normál világban.
És minden normális volt.
Viszonylag.
Egészen mostanáig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése