Amint mindenki belépett a terembe, a táblához léptem, és felkaptam a krétát. Szinte az összes ember a pad tetején ült, vagy a lábát rakta fel rá. Már megszokták, hogy engem nem érdekel mit csinálnak, amíg megértik, amit mondok.
- Ma a vámpírok gyengeségeit nézzük. A lehető legkönnyebb út a megöléséhez. Félelmeik, előnyeik. Minden.
Felfirkantottam a táblára egy farkasfejet, és egy vámpír fejet, majd megfordultam, és elmosolyodtam. - Szóval, mik a vámpírok jellemzői?
- Denevérré tudnak változni - nyögte be valaki. Az osztályban kitört a röhögés, és én sem bírtam visszafolytani egy vigyort.
- Ez köztudottan nem igaz. Az emberek a vérszívás miatt vitték bele a legendákba, de Drakula féltékenysége is segített a dologban. Úgy látszik, a vámpírok úgyanúgy alakot akarnak váltani, mint mi - kacsintottam. - Következő?
- Elégnek a napon - mondta valaki. Az osztályban megint kuncogás tört ki.
- A vámpírok nem égnek el a napon, habár a sápadt bőrük elég érzékeny.
- A vámpírok emberi vért isznak.
- A legtöbb igen. De a száműzöttek rátértek az állati vérre - hadartam.
- Azt hallottam, szövetséget akarunk kötni velük - kiabálta be John undorodva. - Ugye ez nem igaz? Ők az ősellenségeink! Semmiképp nem...
- Azok csak pletykák, John - forgattam meg a szemem. - Bár lehet, hogy valóra válnak.
Az osztály hirtelen elnémult. Mindenki elkerekedett szemekkel bámult rám. Sóhajtottam. - A száműzöttek áttértek a normál életmódra. Nem ölnek embert, és mindenképpen a régi csapatuk ellen fordulnának.
- Nem hiszek nekik - jelentette ki John. Az osztály nagyrésze úgy tűnt, egyetértett vele, mire csak legyintettem.
- Következő tény! - kiáltottam.
- A vámpíroknak sokkal jobb a látásuk, mint nekünk.
- Korrekt!
- De mi sokkal jobban hallunk.
- Korrekt!
- És mindannyiunknak ötször olyan jó a szaglása, mint a normál embereknek!
- Hatszor, de korrekt!
- A vámpírok akkor a legerősebbek, mikor újraélednek - mondta Elisa, majd gondolkodva hozzátette. - Miért?
- A vámpíroknak fel kell tölteni a testüket vérrel, amikor újraélednek. A testükben lévő vér már nem jó nekik, így miután rákapnak az emberi vérre, megszabadulnak a régitől - magyaráztam, sebesen írva a táblára. - Így rájönnek, hogy a vér erőt ad nekik, ráadásul finomnak is találják. Általában két három hétig maradnak halottak, mielőtt átváltoznak, így amúgy is éhesek. Képzeld el ezt úgy, mintha két hétig nem kaptál volna húst, sőt semmilyen ételt. Csak egy ember torkán keresztül érezheted meg azt a gyönyört, amikor végre újra ehetsz.
Mindenki csöndben hallgatta a magyarázásom. Elgondolkodva meredtek a táblára, majd Natasha, az egyik lány félénken feltette a kezét.
- Elmondod mégegyszer, miért állunk hadban a Vámpírokkal? - kérdezte halkan. A többiek észbekaptak a transzból, és szinte azonnal kérlelni kezdtek.
- Mondd el kérlek, Josh még nem hallotta!
- Olyan régen hallottam!
- Légyszíííííí!
- Rendben, rendben - emeltem fel a kezem hirtelen. A fejem megfájdult a sok zajtól, ami sokkal hangosabbnak tűnt, mint kellene. A fejem lüktetni kezdett, és egy pillanatra meginogtam,, de mielőtt bárki észrevette volna, leültem a padomra. - Elmondom, csak fogjátok be.
Mindenki elhalkult, és izgatottan bámult rám. Még Josh is, aki leginkább mosolygott az osztálytársaim reakcióján.
- Szóval. Hol is kezdjem. Rendben. Régen, a farkasok és a vámpírok nem igazán voltak barátok, de ellenségek sem. Soha semelyikőtük nem avatkozott be a másik dolgába. Minket Populus protegenseknek, vagyis embervédőknek hívtak, míg a vámpírokat egyszerűen Morsnak, azaz halálnak nevezték. Volt egy törvényünk - nem gyilkolunk embereket. A vámpírok csakis akkor vettek el életet, ha az ember halálos beteg volt, vagy eljött értük a halál. Ezért is voltak ők a halálhozók.
Már akkor is volt ellenségeskedés, mivel a farkasok meg akarták védeni az embereket, még a haláltól is, egyszóval a vámpíroktól is. De valahogyan mindig elsimítottuk az ügyet.
Egészen addig, amíg el nem kezdtek hullákat találni. Az emberek félni kezdtek, hiszen mindenhol halottakat láttak. És elég egyértelmű, hogy a Vámpírok voltak az okai. Kettő lyuk a nyakon. Tipikus fajtája annak, hogyan ölik meg a vámpírok az áldozataikat.
Az emberek rettegtek tőlünk is, és a vámpíroktól is. Így kezdődött el a boszorkányüldözés. Azt gondolták, boszorkányok és varázslók vagyunk, és elárulva érezték magukat.
- És? - kérdezte Natasha izgatottan, jelezve, hogy folytassam. Sóhajtottam.
- De azt beszélik, hogy egy nap fel fog tűnni a Rubin farkas. Békét hoz, feltárja az igazságot a felnőtté válásakor. Vámpír az apja, farkas az anyja, és a lány maga hibrid. Megváltoztatja a múltat, a jelent, és a jövőt - mondtam halkan. - Csupa hülyeség és kitalált duma - tettem hozzá, mire az osztálytársaimnak az arcairól leolvadt a mosoly. Megráztam a fejem.
- Hol van Raurol? - kérdeztem hirtelen. Mindenki körbefordult, de még másodszorra sem láttuk meg.
- Biztos megint lóg - vonta meg a vállát John. Bólintottam, és kiosztottam a karókat.
- Mindenki, a bábukhoz. Egy, kettő! Ti négyen pedig a kötelekhez, hiszen lefoglaltátok - adtam ki az utasításokat. Lassan mindenki a helyére ment, én pedig odaléptem Joshhoz.
- Nem kell átöltöznünk, vagy valami ilyesmi? - kérdezte kíváncsian.
- Amikor összefutsz egy vérszívóval, nem a tesicuccodban leszel. Meg kell tanulnunk normál ruhában is harcolni - mondtam tényszerűen. Felédobtam a karót, majd az egyik bábuhoz vezettem. Megmagyaráztam neki az alap mozdulatokat, amiket úgy látszott már használt, így áttértünk a kombinált döfésekre, és az elterelésre. Mikor úgy éreztem, menni fog neki egyedül, elléptem tőle, és mutattam a többieknek is pár mozdulatot.
Igazából csak akkor vettem észre, hogy vérzik az orrom, amikor a kezemre csöppent a vérvörös folyadék. Összehúzott szemmel érintettem meg az orrom, majd egy zsebkendőért nyúltam, amikor éles fájdalom nyilalt a fejembe. Hirtelen mindent sokkal élesebben láttam, és mintha minden egy kicsit halkabb lett volna. Egy picit hátrébb léptem, hogy megtartsam az egyensúlyom, ezzel majdnem nekimenve Joshnak, aki keményen gyakorolt. Mikor észrevett, szinte azonnal eldobta a karóját.
- Jól vagy, Joy? - kérdezte aggódva. Kedvem lett volna visszaszólni valami csípőset, de inkább elharaptam a nyelvem, és megráztam a fejem. Iszonyúan nagy vágyat éreztem arra, hogy kijussak a teremből, így elrohantam mellőle, egyenesen az ajtó felé.
Mikor végre kijutottam, vettem egy mély levegőt, ami úgy tűnik, csak rosszabbá tette a helyzetet. Valami különleges szag terjengett a levegőben - és azon vettem észre magam, hogy meg akarom találni azt a valamit, aminek a szaga ez a furcsa... incsiklandó szag.
Aztán hirtelen megtorpantam. A szemem elkerekedett, és elborzadtam bámultam magam elé.
Egy hulla.
Raurol hullája.
Amilyen gyorsan csak tudtam, visszarohantam a teremhez. Igaz, útközben majdnem elestem párszor, és egyre jobban szédültem, de nem érdekelt.
- Leon!- robbantam be a terembe. Mindenki abba hagyta, amit csinált, és a sápadt arcomra pillantott. - Leon... - suttogtam, a szememmel a fiút keresve.
- Joy? Joy, mi a baj? - kérdezte a fiú felém futva.
- Egy... - nyeltem egyet. - Egy hulla van a folyosón.
Mindenki megfagyott.
- Mi? - kérdezte a fiú összeráncolt szemöldökkel.
- Raurol. Halott. Kint van a teste a folyosón - nyögtem ki. Leon szeme elkerekedett, és kirontott az ajtón. A hirtelen lendülettől megszédültem, és Josh szinte azonnal felém lépett, hogy elkapjon. Minden összefolyt, és az orromból mostmár ömlött a vér. Éppen csak azelőtt csukódott le a szemem, hogy Leon visszatért falfehér arccal.
- Igaz.
- Stabil az állapota, csak sok vért vesztett - mondta valaki. A hangja távol volt, mintha egy lehalkított tévén át hallgatnám. A következő pillanatban valamit belém szúrtak. - Vércserére van szüksége.
Csendben tűrtem a procedúrát, nem mutatva, hogy ébren vagyok. Mikor az ember végre kiment, azonnal felültem. Kinyitottam a szemem. Hirtelen nehéz volt mindent befogadni. Láttam a porszemeket a szemben lévő polcon, a könyv lapjait a hely másik oldalán. Megragadtam a fejem.
Valószínüleg a gyengélkedőben vagyok. Az arcomat a kezembe temettem, és behunytam a szemem. Megpróbáltam lenyugtatni magam, de nem sikerült. Mi történik velem? Miért érzem úgy, hogy az otthonom nem biztonságos? A szemem akaratlanul is a legközelebbi kijáratot és a búvóhelyeket kereste.
- Joy? - valaki belépett a szobába. Szinte azonnal felismertem Joshot, aki fáradtnak tűnt. - Joy, minden rendben?
- Jól vagyok - szűrtem ki az összeszorított fogaim között.
- Biztos? Joy, majdnem meghaltál! - mondta halkan. Hallottam az aggodalmat a hangja mögött, de ezzel felhúzott.
- Ez van, a farkaskór ezzel jár! Bármikor, bárki meghalhat. Még a legjobbak is! Még a legerősebbek is! Ez nem egy normális élet, itt küzdenünk kell azért, hogy túléljük! Nem szabad gyengének lennünk! Nem szabad gyengének lennem, oké? Nem szabad annak lennem, én vagyok a Béta! És egy Béta soha nem gyenge! - kiabáltam. Josh hátrébb lépett az indulatomtól, és felrakta a kezét. Zihálva vettem a levegőt, és próbáltam lenyugtatni magam.
Hirtelen két kezet éreztem magam körül. Megfagytam az érintésre, de végül feladtam, és összébb húztam magam. Úgy éreztem, most nagyobb biztonságban vagyok. Feladtam.
- Senki sem mondta, hogy gyenge vagy - suttogta Josh a fülembe. Halványan bólintottam, de nem tudtam kiverni a fejemből azt, hogy valami baj van velem.
Hogy esetleg megőrültem.
Nagyon jó
VálaszTörlés